(Franciaország, Párizs, az 1920-as években, ilyenek jutnak eszembe: dadaizmus, szürrealizmus, kommunista párt, Picasso, stb. - és persze még sok minden más, de a könyvre hangolódva: az egész olyan szürrealista...)
- Aurélien egy jóravaló, de léha alak, aki a járadékából éldegél kényelmesen, miután hazatért az első világháborúból.. megismerjük közömbös mindennapjait, s ezzel megismerjük a korszak Párizsának mindennapjait is.. furcsa figurákat, gazdagokat, szegényeket, festőket, írókat, társaságokat.. és egy vidéki asszonyt.. akivel Aurélien szerelembe esik, ám a szerelem nem teljesedik be, végül mégis mindkettőjük életét ez a szerelem "irányítja", tölti ki, tölti be.. furcsa..
néha kifejezett kínszenvedés volt olvasni (mert nagyon sokszor eltért a regény fő cselekményétől), néha pedig - bár elsőre nem így vártam a folytatást - el kell ismernem, zseniálisan csűrte-csavarta az eseményeket..
és főleg az tetszett, amikor majdnem 20 év után találkoznak.. ám beteljesedni akkor sem tud ez az életet átszövő/átszelő szerelem...
"Ám az ember nem nélkülözhet bizonyos ábrándmennyiséget. Csak egy álommal megtoldva tudja elviselni a valóságot. Auréliennek Bérénice volt ez az álom. Vele azonosította a nemes eszméket, mindazt, ami büszke és magasztos a világon. Beleszőtte minden tűnődésébe. Tőle kért tanácsot, mi több, Bérénice vezette őt Gerogette-hez is (saját megjegyzés: a felesége, 2 gyermekének anyja).
...Ó, Gerogette-tel, leányával és fiával az oldalán, nehezen ismerted volna fel ebben az igazgatóban, ebben a pontos, szenvedélyesen szorgalmas férfiban a hajdani Aurélient, azt, akit hajnali két óra tájban csaknem biztosan megtalálhattál a Lulli'sban.. Az egyiktől a másikig vezető utat nem követte figyelemmel senki más, csak az a Bérénice, aki szüntelen ott virrasztott Aurélien szemhéja mögött... akivel megosztotta minden gondolatát... "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése