Honoré de Balzac - Elveszett illúziók/Kalandorok

Elveszett illúziók
- még mindig Párizsban időzünk, most az 1800-as évek elején, a főszereplő két férfi - az egyik feltaláló, a másik költő - és persze mindketten érdekes utat (érdekes emberekkel találkozva) járnak be, ahogy a történet folyik..
(mellesleg Párizs számomra sem ismeretlen.. jártom már ott és annak a városnak valóban van egy olyan képessége, hogy elragad és elvarázsol.. nem bánom, ha még sok történetben ide kell "utaznom"...)

- a feltaláló feltalálja, a költő megírja.. bár ő nem pont azt, amit szeretne.. mire elindul szerencsét próbálni már vannak kész szonettjei és egy regénye W.S. stílusában.. ezzel szeretne levenni mindenkit a lábáról, azonban a költők/írók világa egy olyan átláthatatlan massza lesz számára, hogy nem is nagyon igazodik ki.. aztán beáll újságírónak, hisz lakni/enni/inni/élni kell.. és persze a nők és az akkori párizsi társaság is egy kiismerhetetlen massza marad ennek a minden szempontból elvarázsolt és gyenge jellemű embernek.. a feltaláló jellemével nincs hiba, ő egyszerűen csak béna.. még szerencse, hogy a kellő pillanatban mellé/mögé áll egy nő, a felesége (aki mellesleg a költő húga)..
szóval, összegezve.. amikor elkezdtem olvasni egy darabig azt gondoltam, hogy ha Aragont kihívás volt olvasni, akkor itt most elvérzek.. aztán észre sem vettem, de már "köröm rágva" követtem az eseményeket és vártam, hogy mi jöhet még..
nagyon szeretem, hogy nem feltételezi rólam: pontosan tudom, milyen volt abban az időben Franciaország, Párizs, a vidéki városok, a társaság, a politika, az irodalom... nem.. szépen elmagyaráz mindent (de épp csak annyira, hogy cinkos lehessek a pletykákban..) és egyébként megint csak nagyon sok tudásra tettem szert, megismertem a nyomda akkori működését, a sajtó nyomását, az újságírás világát, kapcsolatrendszerét, a színház és az irodalom, valamint a könyvtárak, a tudomány helyzetét, a párizsi társaság működésének mechanizmusát és néhány nagyon is jellegzetes figuráját.. szóval, élmény volt a történet.. és igen, a történet is nagyon jó.. nagyon szeretem, amikor több szálon futnak az események, s a végén minden mindennel összeér.. és a befejezés is tulajdonképpen teljesen vállalható..

(az érzékeny, szép költő, Lucien de Rubempré..)

Kalandorok
- szintén Párizsban vagyunk, illetve Issoudun városa a helyszín, az idő nagyjából ugyanúgy.. a szereplők fantasztikusak, teljességükben (jó és rossz tulajdonságaikkal) bemutatva..
egy család: anya és két fia (egyik katona, léhűtő, a másik festő, szorgos-dolgos, jólelkű) és az ő bonyodalmaik..
- annyira el tud ragadni Balzac a történetben elrejtett kis történetekkel (csak hogy pontos képem legyen minden apró részletről..), hogy számomra az ő írása is a letehetetlen kategóriába tartozik.. a történeteiben mindig van (inkább több, mint kevesebb) mélypont, ahonnan azt gondolja az ember, hogy már nincs lejjebb, de mindig van tetőpont, siker is (inkább kevesebb, mint több), amikor azt gondolhatja az ember, hogy "na, meg vagyok csinálva!"
egyszerűen annyira jól ismeri az emberi lélek mozgató rugóit és ezt annyira jó köntösbe tudja öltöztetni és olyan formában tudja felszolgálni, hogy élmény olvasni és élmény hagyni, hogy hasson rám és hogy olyan gondolatok/igények induljanak el bennem, amelyek megpróbálják az én csekély megfigyeléseimet (is) igazolni..

kíváncsian várom a sorozat többi tőle megjelent írását..

Louis Aragon - Az omnibusz utasai

Franciaországban, Párizsban (és néha egy közeli faluban) vagyunk, a világkiállítás idején, a regény az első világháború kitörésével ér véget.. egy férfi a főhős, egy nemes/gazdag család elszegényedett ágának tagja, aki történelem tanár, s aki feleségül vett egy másik nem annyira gazdag családból származó, ám annál inkább "úrhatnám" asszonyt, s akiknek született két gyerekük, s akiket - feleségestől - 40 éves kora körül egyik pillanatról a másikra, se szó se beszéd, otthagyja.. nos, az ő életüket mutatja be a regény..

- ahogy írtam, Aragont olvasni mindig kihívás (volt, eddig)..
most ezt nem éreztem, a két kötetes könyvvel néhány nap alatt "végeztem".. talán ha fordítva lett volna, s előbb olvasom ezt a regényt, a többi regényét nem biztos, hogy végig szerettem volna olvasni, azonban így, ebben a sorrendben ez a regény valóságos kincs lett..
az van, hogy számomra a szerző (ti. Aragon, bár már másnál is tapasztaltam ilyet..) által kiválasztott főhős többnyire érdektelen marad.. na jó, ez így nem igaz, mert persze, hogy érdekelt, mi van a fickóval és milyen gondolatai vezetnek milyen cselekedeteihez, de legtöbbször az van, hogy a főhős által megismert egyéb szereplők annyira érdekesre és jól megformáltra, egy-egy bemutatni kívánt jellem olyan erősre sikerül, hogy tulajdonképpen ők jobban érdekelnek, mint maga a főhős..
szóval, a regény cselekményét nem írom le, lényeg az, hogy amellett, hogy megtudtam a családról sok mindent, és igen átgondolt események sorozata vezetett el a végkifejletig, igazából nem az egyéni sorsuk volt érdekes a regényben..
most már meg tudom fogalmazni, miért is szeretem Aragont.. azért, mert olyan, mintha a történelmet, mint valami jó kis pletykát, tulajdonképpen észrevétlenül lopná be a fejembe.. most is nagyon sok információra tettem szert például a nők helyzetéről abban az időben.. a német-francia viszonyokról, a francia gyarmatokról, a zsidók akkori helyzetéről.. Párizsról.. a világkiállításról.. a munkásokról.. a szegénységről.. a gazdagságból lett szegénységről...
és emellett persze az emberi jellemről, annak alakulásáról, a különböző élethelyzetek különböző megoldásairól.. szóval, azért szeretem Aragont, mert vezet, de nem rág a számba semmit..
(egyelőre végeztem vele, mert jelenleg nincs meg tőle több könyvem.. az olvasott sorozatban nem adtak ki többet, korábban meg nem érdekelt.. úgyhogy majd ezután, ha lesz alkalmam, megszerzem a többi megjelent könyvét (ugye, mondom én, hogy szinte követhetetlenül alakul a kívánságlistám...) és alkalmasint elolvasom őket.. roppant kíváncsi lettem a verseire is egyébként, amelyről azt tartják, hogy sok szempontból korszakalkotó írások.. meglátjuk..

Csingiz Ajtmatov - Az évszázadnál hosszabb ez a nap

az 1950-es, 60-as években vagyunk Kazahsztánban, Szári-Özek környékén egy kis faluban, Boranliban, a nagy Sárga Homok mellett.. és a Bajkonur űrállomás mellett.. hoppá!
főhősünk egy idősebb férfi, aki a háború után vasúti dolgozó lett a kicsi kitérő állomáson.. ahol most meghalt az ott megismert legjobb barátja, egy másik vasúti dolgozó - rá és a közös dolgokra, az életére és a falu életére, szerelmére emlékszik vissza, miközben barátjának a temetésére készül..

-és az egész írás - miközben mondom: egy halott körül forog  - végig igenli az életet.. azt az életet, ami épp jutott.. zúgolódás, elégedetlenkedés nélkül, azokat az örömöket megélve, amiket elérhet az ember.. és kirajzolódik egy olyan ember, akit én magam is szívesen tudnék a barátomnak.. akiben mindenen túl is bízhatnék.. aki remekül látja, hogy a jövő csak a múltból, a múlttal együtt lehet.. s hogy a jelenünkben nem kell mindig mást/újat keresni, hisz épp elég az, ami épp van.. esendőségével (szerelmes lesz a halott tanító feleségébe, de még inkább annak két árva fiába.. holott neki is van felesége és két szép lánya) együtt is szívszorítóan szép lelke/szíve van ennek az embernek.. neki, aki tudja az imádságokat.. aki tudja, hogy hogyan kell útjára bocsátani egy halottat..
és az űrállomás.. micsoda lehetőséget vet fel ebben a szálban.. két űrhajós elrepült egy idegen bolygóra, amelynek lakói szívesen, barátian megismerkednének a Föld lakóival.. és az a nem is tudom, félelemből, tudatlanságból.. politikai, hatalmi érdekekből született döntés - erről szó sem lehet..
(ez a szál kevésbé hangsúlyos.. bár kétségtelen érdeklődéssel olvastam, hová lyukad ki ebből és főleg, hogy hogyan fog összekapcsolódni végül a két szál.. mondhatom: zseniális! a temető, ahová viszi a barátját az űrállomás lezárt területén van... egyszerűen így kellett lennie..)
nagyon jó volt olvasni.. megszűnt körülöttem a saját világom... ott voltam a Sárga Homok vidékén és én magam is utolsó útjára kísértem az azt megérdemlő Kazangapot...

Ivo Andric - Híd a Drinán

Boszniában, Visegrad mellett vagyunk, a regény a hídról szól, amelyet Mehmed (Sokolovic) pasa, a boszniai származású török nagyvezér építtetett a 1571 és 1577 között.. a regény a híd "életének" kb. 4 évszázadát mutatja be.. természetesen úgy, hogy a híd körül zajló városka, a városkában élő emberek életébe kapunk betekintést, miközben változnak az ország vezetői, a politika, stb. (mit mondjak: jó ötlet!)

- igen, a híd a főszereplő.. ez a regény voltaképpen egy novellafüzér, ami olyan emberek és események sorát vonultatja fel (szerbek, törökök, osztrákok, magyarok, zsidók sorsa elevenedik meg), akiknek és amiknek köze volt a hídhoz..
lenyűgöznek a régi korok építkezései (persze a mai építmények is tetszenek, de kivitelezésükben - persze nyilván  van sok ötletes megoldás - csak a régieknél érzem azt, hogy ezt az akkori ismeretekkel, eszközökkel már-már lehetetlen volt megcsinálni.. és még sem), lenyűgöznek a több száz éven át funkciójukat ellátó szerkezetek és minden olyasmi, ami egyszerűségében nagyszerű.. mint például egy híd.. amit - amint azt az egyik elbeszélésből megtudjuk - az angyaloktól tanultak meg építeni az emberek..
nagyon részletesen mutatja be magát a hidat.. azt a változást, ami tulajdonképpen évszázadokon át változatlan.. és nagyon is jól, érzékletesen mutatja be az embereket.. az eseményeket..

a híd természetesen ma is áll..
(1914-ben a szerbek elpusztították a hidat, hogy megakadályozzák az osztrák csapatok átkelését a Drinán - itt ér véget a regényben a híd története, 1915 és 1939 között megépítették, majd a németek 1943-ban ismét lerombolták. 1951-ben építették újjá.
2007-ben a világörökség részévé nyilvánították)

Az este hangjai - Modern olasz kisregények

Dino Buzzati - Riadalom a Scalaban
- Olaszországban, Milánóban vagyunk a XX. század legelején.. három fő vonulata van a kisregénynek: megismerkedünk egyrészt egy zeneszerzővel, annak művével és az akkori közönségből is kapunk egy esszenciát.. aztán megismerkedünk konkrétan egy (zenekedvelő/értő) férfival, s annak a fiával.. aztán meg kapunk egy kis betekintést az olasz maffia módszereibe.. végig nagyon feszült az egész.. úgy, hogy közben nem ijesztget feleslegesen.. (tulajdonképpen nem is tudom meghatározni pontosan, azokat az eszközöket, amivel fenntartja az ideges légkört, a tényleg tapintható feszültséget.. csak van..) szóval, annyira megkönnyebbültem, amikor végül nem is történt semmi... és persze, így alkalmam adódott nevetni egy jót: a csudába, rám jött a hidegrázás a semmiért! tetszett!

Alberto Moravia - Az engedetlenség
- a fasizmus alatti/miatti, háború utáni Olaszország egy kisvárosában vagyunk.. egy kamasz fiún, annak családján keresztül igen mély társadalmi lenyomatot kapunk ebben a kisregényben, tömör, de szókimondó erotikával és egy különös, majdnem halálhoz vezető kamaszos útkereséssel.. a fiú gondolatainak bemutatásában néha nagyon eltalált mondatai vannak az írónak.. igen, még emlékszem.. néhány dologban ugyanígy bizonytalan minden kamasz... és egyébként a levont következtetések is követhetők és logikusnak is el lehet őket fogadni.. végül is meg tudom érteni a fiú halálvágyát, tervét, hogy a lelke - szándékos - halála után fizikailag is meg fog - óhatatlanul - halni.. aztán persze, nem így történik: az ápolónővel megtörténik az első szexuális élmény, ami kimozdítja ebből az egész helyzetből a fiút..

Cesare Pavese - Tengerpart
- Genova és a Riviéra.. egy város, egy nyaralóhely, a tengerpart (az időpont annyira lényegtelen, hogy nem is tudom..) egy fiatalkori barátság, az egyik fiú házassága, költözése.. jelenlegi élete.. szemben a másik, agglegény életével.. és egyéb barátok életével.. a barátság, szerelem, házasság erkölcsi és egyéb kérdéseit boncoljuk - látszólag! szerintem az egész Doro feleségéről szól: kicsit mindenki bele van esve abba a nőbe! aztán ki-ki vérmérséklete szerint udvarol vagy nem... Doro érdekes.. úgy érzem, sokkal többet is szívesebben meg tudtam volna róla.. sem a barátja, sem a felesége nem váltott ki belőlem ilyen kíváncsiságot.. sőt, a többiek sem, senki.. de Doro..  van valami abban a fickóban..

Elio Vittorini - A Simplon rákacsint a Fréjusra
- megint Milánó, de most épp a háború után.. egy családnál.. egy nagyon szegény családnál vagyunk.. anya, mostohaapa, gyerekek és a gyerekek gyerekei és a nagyapa.. akit az elvégzett munka, a nagy test és a nagy étvágy miatt az anya csak elefántként emleget.. annyira kevés az egy dolgozó családtag keresete, hogy csak kenyeret tudnak venni, de abból is a nagyapa eszi meg a javát.. aztán meg csak cikória van, amit az erdőben gyűjtenek.. szóval, nagy ember volt a nagyapa, de már csak kenyérpusztító... szó szerint.. aztán egy útépítő munkás.. aki nem annyira öreg és nem is annyira nagy, viszont beteg.. átbeszélget egy délutánt a családdal, elfogyasztanak egy közös ebédet, ami olyan, amilyen.. az volt a jó ebben a történetben, hogy fájóan reménytelen az egész, mégis annyira sokat nevettem.. az étkezés és annak bemutatása annyira jól van felépítve, hogy mondom: csak nevetni tudtam.. és ez nem is olyan "kínomban" nevetek volt, hanem tényleg, szívből lehet nevetni.. aztán a vége is zseniális.. a nagyapa, mint egy igazi elefánt.. elmegy, amikor már terhére van mindenkinek... tetszett (a halál is felvetődik ugye, ebben a regényben is, de mennyire más ez itt, mint Moravia kamaszának halálvágya..)

Natalia Ginzburg - Az este hangjai
- még a háború előtt vagyunk, most egy faluban.. egy családból az egyik, még hajadon lány a főszereplő.. mire megismerjük az udvarlóját, addigra megtudunk a családjáról, faluról és a falu életét jelentő gyárról, a gyár tulajdonosairól is mindent.. aztán meg vannak ugye ők ketten, a fiatalok.. hát.. annyira málék, hogy az már  bosszantott.. ugyanakkor nagyon is értettem, hogy végül miért nem keltek egybe.. a szerelmük úgy indult, hogy kötelezettségek nélkül.. néha bementek együtt a közeli városba, ahol aztán egy bérelt lakásban szerelmeskedtek is, egyébként meg egy héten 1-2 napot együtt töltöttek.. sétáltak, beszélgettek.. aztán egyszer csak a lány azt gondolja, tényleg szerelmes lett, milyen jó is volna, ha feleségül venné őt ez a fiú.. a fiú nem is tér ki tulajdonképpen, csak épp nem csinálja szívvel-lélekkel... és végül is beismeri: ahogy haladnak az esküvő felé úgy lesz egyre feszélyezettebb és kedvetlenebb.. a lány pedig, bár elveszik, egyre boldogtalanabb.. szóval: megegyeznek.. nem házasodnak össze... ennyi.. érdekes volt..

Italo Calvino - A smog-felhő
- olaszországi ipari város (na, vajon melyik lehet...), a háború után (szerintem), egy férfi a főszereplő, az ő munkáját, munkája kapcsán az életét, az élete kapcsán a várost elborító szmogfelhőt látjuk.. láthatjuk.. ha tudjuk.. mert nagyjából olyan érzésem  volt olvasás közben, mint amikor Aragont olvasok.. olyan: na, mindjárt lesz már valami értelme ennek az egésznek, majd mindjárt összeáll a kép a fejemben, majd mindjárt kapok valami infót, amitől minden helyre billen.. de nem.. vagy velem van a baj.. az mindig tökre földühít egyébként, amikor egy nagyon jó "szövegezésű" irományból nem sül ki (számomra) semmi.. mit tehetek: keresek majd tőle még olvasnivalót.. (hogy mentsem a menthetőt.. hogy mentsem magam...) ilyesmi...

Louis Aragon - A bázeli harangok

(Párizsban vagyunk, az 1900-as évek elején, a bérkocsis sztrájk kellős közepén.. érdekes, forrongó időszak..)

- szóval, Aragont olvasni kihívás.. minden mondatban felbukkan egy újabb szereplő, aki tulképp sehogyan sem kapcsolódik senkihez.. a regény történetvezetése olyan, mintha nem is volna.. úgy érzem magam olvasás közben, mintha belehallgatnék idegen emberek - általam értelmezhetetlen, mert ismeretlen - pletykáiba.. azonban minden írásában van olyan rész, ahol úgy érzem, hogy na! itt vagyunk! így kell.. elragad.. el is röpít.. három-négy oldalra.. aztán megint leejt.. már megint nem tudom, hogy ki kicsoda... megint nem tudom, hol vagyunk, s ki kinek és miért épp azt mondja..
ennek ellenére ez a könyv is olyan, amiről azt gondolom, hogy érdemes volt elolvasnom, igen, azért a mondjuk nettó 50 oldalért, ami zseniális benne...
három nő életéről ír.. az egyik helyezkedik, így próbálja megtalálni a maga helyét.. a másik ellentmond.. mindenben mást csinál, mint azt a helyzetében lévő nők egyébként csinálnák (ő tetszett egyébként a legjobban.. és az ő részéhez kapcsolódnak a nagyon is olvasható részek), a harmadikat tulképp meg sem ismerjük.. és a három nő élete olyan korban zajlik, amikor a politika igen mozgalmas volt Franciaországban.. a munkásosztály.. a kapitalizmus.. a szocialista, kommunista eszmék.. az öntudat.. az első világháború küszöbe.. szóval, sok információra tettem szert és mindenképpen tágítottam ismereteimet a nők 19. század eleji helyzetével kapcsolatban..

"Jobbnak látom nevetni rajta, mert semmi kedvem sincs sírva fakadni!"

Firenzei éjszakák - XIX. századi kisregények

Heinrich Heine - Firenzei éjszakák
- fogalmam sincs hol vagyunk és mikor (illetve, ez így nem igaz, azért lehet tudni, de az írótól nem kapunk konkrét utalást, így értem..), sőt a szereplőkről sincs túl sok infó..
van egy hölgy, aki haldoklik, van egy férfi, aki a halálos ágya mellett őrködik, mesélget (és van a doki, meg talán még egy szolgáló, de ők lényegtelenek..) a mesélgetés kapcsán ismerkedünk meg néhány különös emberrel, egy vándor mutatványos társulattal, annak tagjaival, Laurence (táncos) kisasszonnyal..  és még azt is megtudjuk, hogy a mesélő férfi hogyan hallgat zenét (ebben a műben jelenik meg a világhíres "Paganini-vízió").. a hangokból eleven képek lesznek.. nagyon érdekes volt, bár kétségtelen, hogy nem tetszett.. abszurd..
      "Olyan felkavaró volt ez a jelenés, hogy be kellett fognom a fülem, el kellett takarnom a szemem, nehogy megbolonduljak." ..."Döbbenetes emlékek fogtak el, amikor táncolni kezdtem, megfeledkeztem magamról, mássá változtam, és gyötörtek ennek a más személynek a kínjai, titkai.. És ha a tánc végére értem, minden megint kialudt az emlékezetemben."

Charles Dickens - Karácsonyi ének
- igen, előbb láttam a filmet, mint ahogy olvastam volna ezt a kisregényt.. úgy hiszem, hogy az 1970, Albert Finney-s verziót láttam gyerekként (kiskamaszként) és nagyon nagy hatással volt rám.. tulképp ma is nagyon nagy hatással van rám.. a film is (amit azóta több változatban is láttam) és most, hogy elolvastam, a regény is.. Dickens nagyon jól ír.. szóval, ez nem volt meglepetés, tetszett!

Prosper Mérimée - Carmen
- ezt sajnos nem tudtam elolvasni, mert az a példány könyv, ami ebből a Firenzei éjszakákból hozzám jutott, hibásan van kötve.. a 144. oldal után mindjárt a 177. oldal következik (és sajnos sehol a könyvben nincs meg ez a hiányzó 33 oldal - néha van úgy, hogy csak rossz helyen, de meg van.. azonban ebben a könyvben sehol sincs meg..) pedig kíváncsi lettem volna.. igen, tudom, hogy később Bizé azonos című operájának ez az alapja.. és igen, tudom, hogy egy cigány lány és egy úr szerelméről szól.. de azért az eredeti kisregényt olvasni jó lett volna.. amennyit el tudtam belőle olvasni, tetszett.. később! később visszatérek rá (megszerzem..)
      "A cigányok története még ma is problematikus. Annyit ugyan tudunk, hogy a tizenötödik század eleje táján jelentkeztek először Európa keleti részén gyér csapatokban, de arról fogalmunk sincs, honnan és miért jöttek Európa. S ami még különösebb.... Maguk a cigányok sem őriztek meg semmilyen hagyományt az eredetükre vonatkozóan..."        

Gottfried Keller - A három tisztes fésűslegény
- hát ez annyira jó volt, ettől az írótól még semmit nem olvastam.. annyira jók voltak a legények és az az egy hölgy, akinek udvaroltak, a mesterük, akinek dolgoztak.. az egész.. ez is azzal a fajta finom humorral/gúnnyal van átitatva, amit én annyira értek és szeretek.. 

Ion Creangǎ - Fehér Szerecsen
- ez egy mese.. de milyen fordulatokkal.. milyen íve van.. és persze a sok nehézség után minden jóra fordul.. az jutott eszembe, amikor 11-12 évesen az Ezeregy éjszaka meséit olvastam a paplan alatt, elemlámpával.. szóval, igen.. ez számomra szép élmény volt

Lev Tolsztoj - Az ördög 
- számomra ez is abszurd kategória.. egy pusztán "egészségügyi", testi kapcsolatnak indult érzelem feldúl és elemészt egy egyébként kedvelhető embert.. ráadásul két verzióban fejezi be a kisregényt az író.. hát, frenetikus az emberi hülyeség.. tényleg..

Jorge Amado - Zsubiabá

(Brazíliában, Bahia állam Bahia városában vagyunk, az 1920-as, 30-as években.. ebben a tarka, őrületesen végletes, gyönyörű ronda városban..)

- egy fekete szegénylegény a főhős, aki nagyon korán egyedül marad, s bár befogadják, de végül mégis az utcán köt ki.. és olyan dolgok történnek vele, hogy komolyan..
félbehagyott mondatok.. részletesen megrajzolt jellemek.. szertartások.. félelmek, vágyak, kikerülhetetlen események.. mind mind arra hivatott, hogy az igazi nyomort megismerjem.. mert csak az van.. szabadság.. és egyéb ilyen "klassz" dolgok nem nagyon jutnak a fekete/mulatt szegény embereknek.. és mégis.. még így is.. még ott, legalul is történnek olyan dolgok, amik mosolyt csaltak az arcomra.. és mondom, az író eszközei: belekapunk, de nyitva hagyjuk.. elkezdünk valamiről beszélni, de már máshol járunk.. ezt-azt nagyon részletesen körülírjuk, aztán mást meg épp csak érintve jelezzük, hogy van.. szóval, olyan olvasmány volt, amit örülök, hogy magamévá tettem (még akkor is, ha a szegénylegény - az ABC-je/balladája ellenére - nem épp úgy "végezte", ahogy arra számítani lehetett...)
(azt is megjegyezném azonban, hogy az írótól eddig olvasott olvasmányok közül ez van tőlem a legtávolabb.. ez nem is olyan téma, és nem is a humor hiányzott - mert még ebben a környezetben is számtalan csíráját észleltem az író szenzációs humorának - számomra mégis elmarad a korábban megismert könyveitől.. talán csak lehangolt a megismert mélység.. van, hogy nem és nem akarom látni, hogy rossz is van a világban...)

"Pocsék egy élet a szegény ember élete… Szegénység vagy rabszolgaság egykutya…"
"…haláluk után a bátor emberekből csillag lesz."

Jorge Amado - Gabriela/Szegfű és fahéj

(Brazília, még mindig Bahia, egy másik város, Ilhéus.. az 1950-es évek)

- ízek, ételek, színek, emberek, jellemek, politika, szerelmek, szerelmesek, szeretők, szakácsnők, betlehem, kakaóültetvények, ezredesek, megint csak szerelemesek, szeretők.. egy város, egészen.. egy feltörekvő hely.. újító politikusok, ellenzék.. régről megmaradt, elmozdíthatatlannak tűnő emberek, parkok, virágok.. ízek, ételek, szakácsnők, bárok.. hihetetlen jó mese..
ha ez sorozat lenne, függő lennék (pedig nem...).. ezt is nagyon élvezetes volt olvasni.. kedvelem a fickót!

"A szerelem se nem bizonyítható, se nem mérhető. Olyan, mint Gabriela. Van, s ez elég – mondta Joao Fulgencio. – Az a tény, hogy nem értenek meg, vagy nem tudnak magyarázni valamit, nem változtat semmit a dolgon. Mit sem tudok a sok csillagról, de látom az égen: az a szépség az éjszakában."

Jorge Amado - Flor asszony két férje

(az 1920-as, 30-as években vagyunk Brazília Bahia területén, Salvador városában, annak néhány utcájában..)

- ha azt mondom, hogy letehetetlen: nem mondtam semmit.. vicces, de nem harsány.. (tudod, olyan, hogy egyfolytában mosolyogni kell, mert annyira flottul jönnek a szavak egymás után, hogy csak na..), leíró, de nem viszi túlzásba; nagyon hiteles képet ad egy kisváros figuráiról és napjairól, napi gondokról, örömökről.. aztán meg persze a lényeg: szerelemről, házasságról, házastársi érzelmekről, vágyakról, amelyek nem teljesülhetnek maradéktalanul.. egyetlen hitvessel semmiképp.. ilyesmikről.. öröm volt olvasni és öröm volt, hogy a vége nincs "összecsapva".. szeretem.. igen!

"A boldogságnak nincs története, boldog életből nem lehet regényt írni."

Walter Scott - Ivanhoe

(XII. század vége, angolszászok, normannok, uralkodók, lovagok, hölgyek, szolgák, ilyesmik... - nekem ezek a történetek épp úgy "mesések", mint az indiánokról szóló történetek.. imádom őket, na..)

- romantikus nagy(lovag)regény, egy kaland, aminek a sziporkázó humor és a fergeteges elbeszélés miatt nagyon is részese lettem.. nem, nem hánytorgatom fel a nagyon lassan folyó eseményeket, sem a túl részletes egyéb leírásokat.. sem a már-már túl tökéletesre szabott tökéletes jellemeket.. 2 nap alatt elolvastam az egészet...

"Mert aki jót tesz, noha minden lehetősége megvan arra, hogy rosszat cselekedjék, kettős dicséretet érdemel: egyrészt a jóért, amit tesz, másrészt minden rosszért, amitől tartózkodik."

"Most látom csak, milyen könnyen elárulja az ember nyelve azt, amit a szíve nagyon szeretne eltitkolni."

Louis Aragon - Sziget a Szajnán (Aurélien)

(Franciaország,  Párizs, az 1920-as években, ilyenek jutnak eszembe: dadaizmus, szürrealizmus, kommunista párt, Picasso, stb. - és persze még sok minden más, de a könyvre hangolódva: az egész olyan szürrealista...)

- Aurélien egy jóravaló, de léha alak, aki a járadékából éldegél kényelmesen, miután hazatért az első világháborúból.. megismerjük közömbös mindennapjait, s ezzel megismerjük a korszak Párizsának mindennapjait is.. furcsa figurákat, gazdagokat, szegényeket, festőket, írókat, társaságokat.. és egy vidéki asszonyt.. akivel Aurélien szerelembe esik, ám a szerelem nem teljesedik be, végül mégis mindkettőjük életét ez a szerelem "irányítja", tölti ki, tölti be.. furcsa..
néha kifejezett kínszenvedés volt olvasni (mert nagyon sokszor eltért a regény fő cselekményétől), néha pedig - bár elsőre nem így vártam a folytatást - el kell ismernem, zseniálisan csűrte-csavarta az eseményeket..
és főleg az tetszett, amikor majdnem 20 év után találkoznak.. ám beteljesedni akkor sem tud ez az életet átszövő/átszelő szerelem...

"Ám az ember nem nélkülözhet bizonyos ábrándmennyiséget. Csak egy álommal megtoldva tudja elviselni a valóságot. Auréliennek Bérénice volt ez az álom. Vele azonosította a nemes eszméket, mindazt, ami büszke és magasztos a világon. Beleszőtte minden tűnődésébe. Tőle kért tanácsot, mi több, Bérénice vezette őt Gerogette-hez is (saját megjegyzés: a felesége, 2 gyermekének anyja).
...Ó, Gerogette-tel, leányával és fiával az oldalán, nehezen ismerted volna fel ebben az igazgatóban, ebben a pontos, szenvedélyesen szorgalmas férfiban a hajdani Aurélient, azt, akit hajnali két óra tájban csaknem biztosan megtalálhattál a Lulli'sban.. Az egyiktől a másikig vezető utat nem követte figyelemmel senki más, csak az a Bérénice, aki szüntelen ott virrasztott Aurélien szemhéja mögött... akivel megosztotta minden gondolatát... "

Frederico de Roberto - Ábránd

(Szicília, a 19. század vége,a hanyatló arisztokrácia mindennapjai, elmúlásának tétova lépései.. érdekes - az író maga is nagyon érdekes..)

- egy ilyen családból árván - anyja, testvére meghal, apja elhagyja, leszámítva a konok anyai nagyapát és néhány távoli rokont, nincs senkije - maradt lány szerelmeinek, férjhez menésének, újabb szerelmeinek szövevénye, végül magányának története..
szerettem olvasni.. szerettem a lány gondolatait (még akkor is, ha önzősége néha felbosszantott, nyilván ezt kellett tennie..), főleg azt szerettem, ahogy a szerelemmel kapcsolatban használta az ábránd szót.. igen, az egész egy ábránd.. szépen vitte végig a történetet: kislánytól, nagylányig, feleségtől, szeretőig és újabb szeretőig, majd a "mindent tudó, értő" egyedül élő, elvonult asszonyig...

Lev Tolsztoj - Anna Karenina/A Világirodalom remekei sorozat

(nem szó szerinti) idézet Lev Tolsztoj Anna Kareninájából:

...ahhoz, hogy a házaséletben kezdeni lehessen valamit, a házastársak közt vagy teljes meghasonlásra vagy szerelmes egyetértésre van szükség. Ha a házastársak viszonya bizonytalan, sem így nincs, sem úgy, nem lehet semmihez kezdeni. Sok család éveken át ott marad a régi helyén, amelyiktől mind a két házastárs megcsömörlött, csak mert sem teljes meghasonlás, sem teljes egyetértés nincs köztük.
 ...Az ingerültségnek, amely elválasztotta őket, nem volt semmiféle külső oka, a kimagyarázkodási kísérletek nemhogy rendbe hozták, de növelték csak. (saját megjegyzésem a megértéshez: belső ingerültség volt ez, Annában az volt az alapja, hogy Vronszkij szerelme csökkent, Vronszkijban pedig a megbánás, hogy Anna kedvéért ilyen nehéz helyzetbe került, amelyet ő, ahelyett, hogy könnyítene rajta, nehezített.)
Egyikük sem mondta ki ingerültsége okát, egymás viselkedését azonban igazságtalannak tartották, s azon voltak, hogy ezt egymással minden ürügyön éreztessék.

így.. szóval, így..
(mindig, minden könyvben van olyan részlet, olyan gondolat, vagy gondolatébresztő egy-két sor, ami annyira eltalál engem.. a helyzetem.. az életem.. ez is olyan volt, na..)


egy nem tervezett könyvvásárlás eredményeként (találkoztam volt osztálytársaimmal a Corvin sétánynál, s ott, amíg várakoztam, találtam egy "bódés" könyvest, ahol az Európa Kiadó "A Világirodalom remekei" sorozat jó néhány kötete meg volt, potom pénzért.. jó, akkor néhányat megveszek.. mert bár ezeket pont olvastam már - régen - ám nincsenek meg a könyvek, valszeg könyvtárból kölcsönözve olvastam..) jutottam hozzá az Anna Kareninához..
ennek a "véletlen" vásárlásnak az lett az eredménye, hogy egyrészt egyből elkezdtem olvasni a fenti könyvet, másrészt nyomozni kezdtem a kiadó sorozata után.. mik jelentek meg, mikor.. milyen szerzők ezek... stb. mára gazdagabb lettem kb. 200 db könyvvel - a sorozat könyveivel - és egy könyvespolccal..
és igen, megállás nélkül olvasok...

azt hiszem, ha nem is vállalkozok "értékelésre" (ugyan, minek..), egy-két mondatot, egy-egy hangulatot jó lesz megörökíteni minden, ebből a sorozatból elolvasott könyvhöz..és most, hogy így mondom: nem csak ennek a sorozatnak a könyveiről, hanem tulajdonképpen minden olvasott és/vagy birtokolt könyvemről jó lenne néhány mondat.. hát, nosza!