ennek a kötetnek valamennyi írásában úton vagyunk.. vagy így, vagy úgy.. de úton.. ez a válogatás az amerikai irodalom kibontakozását és első nagy virágkorát idézi.. nosza, "fedezzük" fel Amerikát, a földrészt, a nemzetet, az embert..
Herman Melville - Billy Budd
az 1790-es évek legvégén, az 1800-as évek legelején vagyunk, nem sokkal a Nore-i Lázadás (tengerészek lázadnak munkakörülményeik javítása érdekében.. jobb fizetés, jobb ellátás, stb.) leverése után, utazási eszközünk egy hajó.. a főhős egy kényszer toborzott tengerész, a hajó fegyvermestere és a hajó kapitánya..
a skót-holland származású író, aki maga is szolgált egy bálnavadász hajón (hoppá, ő írta a Moby Dick, a fehér bálna című regényt), fáradhatatlan találékonysággal kutatja a döntő összefüggéseket: erkölcs
és törvény, sors és szabad akarat, részvét és közöny, kegyelem és ítélet
törvényeit.. az emberi tettek miféle rendjében kerülhet
összhangba a barbár bosszú és a méltányosság?
érdekes, mert egy egyszerű konfliktust annyi szempontból és az érintett szereplők olyan mély vizsgálatával mutat be, ami valóban fáradhatatlan és találékony..
a konfliktus pedig annyi, hogy ez a kényszer toborzott tengerész egy kicsit olyan mulya.. olyan, akinek szinte mindig minden mindegy és mindig minden jól van úgy, ahogy lehet.. és emiatt nagyon nehéz őt kihozni a sodrából.. nincs is neki sodra.. és ezt a jó kedélyű, ráadásul jóképű embert "kifogja" magának a fegyvermester, aki egy csöppent sem jó kedélyű és egyáltalán nem jó képű.. (és persze halkan megy a történet alatt a már említett lázadás "utórezgése".. mindenki újabb lázadásoktól tart.. és tényleg, ezen a hajón is a kényszer toborzottak egy csoportja szervezkedni kezd és tényleg, be akarják venni Billyt is, ő azonban annyira bárgyú, hogy semmit nem vesz észre és nem áll senki mellé.. ) így aztán az első leendő alkalommal bemártja a fegyvermester, mint lázadót.. és akkor jön a kapitány, aki nagyon is tisztában van emberei (többek között a fegyvermester!) jellemével.. és valahogy megérzi, hogy Billy ártatlan.. ám a szembesítéskor Billy egy (véletlen) ütésével leteríti a fegyvermestert.. és ebben a helyzetben kell a kapitánynak gyorsan, körültekintően és határozottan intézkedni..
kicsit több volt a jellemek magyarázata, mint amennyi nekem kellett volna, de így is, vagy épp ezzel együtt, tetszett nekem.. szimbolikus vonatkozásokkal átszőtt, romantikus tengerészballada..
Lafcadio Hearn - Chita (Az Utolsó Sziget emlékére)
1856 augusztusában vagyunk, a Mexikói öböl szigetvilágában, két apró szigeten.. szintén hajóval érkezünk az üdülőszigetre.. főszereplőnk a nagy szökőár.. mellékszereplőink pedig egy házaspár, amelyből a feleség nem éli túl a szökőár által szétszakított sziget pusztulását, a férj, aki túléli, de nem tud további túlélőkről és a kislányuk, aki szintén túléli, de mivel anyja halott, apja pedig úgy tudja halott, egyedül marad és itt jön a képbe egy másik házaspár (mellesleg hajóik vannak, amiket bérbe adnak..), akik az öböl egy másik kis szigetén laknak, s akik megtalálják és megmentik ezt a gyermeket és mivel nem keresi senki, örökbe fogadják a saját, korábban meghalt lányuk helyébe..
és mindenki éli az életét (az elpusztult Last Islandot kivéve..): az örökbefogadott gyermek cseperedik, megtanul spanyolul és tisztában van helyzetével.. fél is a tengertől.. ám nevelőszülei megtanítják úszni és szeretni/érteni a tengert.. tulajdonképpen boldog gyerekkora van.. és így boldog a most újra gyerekes házaspár is..
éli életét a gyermek igazi apja is, aki orvos, s aki épp a szökőár utáni egyik járvány leküzdésével foglalkozik.. megöregedett, megfogyott, megőszült.. bánatos, csak a munkájának él..
és végül összefutnak a szálak.. a gyereket nevelő házaspár kis szigetére kerül egy idős úr, aki a doktor apjának egykori barátja.. és most haldokló beteg.. elhívják hát a doktort.. aki meg is érkezik, de aki addigra már szintén menthetetlen beteg (elkapja a járványt..).. és aki felismeri a szigeti lánykában a saját lányát, de addigra már eszméletén kívül van.. s úgy hal meg az apa, hogy tud a lányáról, de beszélni már nem tud vele.. és a házaspár sem fogja fel, hogy ki is ő voltaképp, mert franciául beszél félre a láztól.. nem értik..
az ír származású szerző kora francia irodalmának - Flaubert nemzedékének - egyik legjobb ismerője volt Amerikában, a francia hatásról tanúskodó írásaiban mindig a szokatlant, az egzotikust, a félelmetesen idegenszerűt kereste..
költői szépségű, riportszerűen izgalmas leírás (impresszionista színgazdagsággal) egy természeti (és néhány személyes) katasztrófáról..
Mark Twain - Mennyi utazás (Töredékek Stormfield kapitány naplójából)
a 19. századi amerikai regényírók (Poe, Bierce, stb.) körében annyira divatos misztikus, természetfeletti spekulációkról és a puritán hívők naív ábrándjairól szól ez a kisregény, amiben a mennyországba utazunk, egy üstökös sebességével/segítségével.. főhősünk Stormfield kapitány, aki meghal és a mennybe kerül..
de nem ám csak úgy hipp-hopp.. hanem halála után 30 évvel még mindig úton van.. és ráadásul el is "téved", egy másik rendszer, csillagkép mennyországába kerül, ahol azért nem érzi magát olyan "otthonosan".. kicsit még utazik, s végül megérkezik a "helyére".. ahol mindjárt megkapja a "szokásos" felszerelését: angyalszárnyak, glória, pálmaág, stb.. ahogy azt képzeljük..
és összeismerkedik egy már régóta ott lévő férfival, s akitől megtudja, hogy milyen abszurd is volna, ha minden úgy lenne, ahogy azt a hívők gondolják..
az ő munkássága nem volt ismeretlen előttem (Egy jenki Arthúr király udvarában, Koldus és királyfi, Huckleberry Finn és Tom Sawyer kalandjai, stb. - majd alkalomadtán/újraolvasás után ezek is sorra kerülnek és lesz róluk egy-két sor..) és bár a humorából kaptam ízelítőt, ez a kis írás felülírta bennem a róla alkotott képet.. azt eddig is tudtam, hogy a nagy felvilágosultak (Voltaire, Franklin, stb.) követője volt és hogy nem hitt a tételes vallásokban, ellene volt a babonáknak és a jövő reménységét a tudomány haladásában látta, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen példátlanul gúnyosan úgy tud véleményt mutatni, hogy közben olyan "logikus" marad, hogy a sértődés kizárva..
ez egy remek szatíra, a lehetetlen elvárásokat és elképzeléseket olyan viccesen tárva elénk, hogy még most is mosolyra húzódik a szám..
Hamlin Garland - Fent a hegyek közt
az 1900-as évek elején vagyunk egy amerikai kisvárosban, egy farmon.. egyik főhősünk egy férfi, aki anyját és öccsét (és persze a gazdálkodást) hátra hagyva elkerül New Yorkba, ahol színész lesz, s ahol sikereket ér el, s ahonnan most 10 év után (bár jöhetett volna hamarabb is, elkapja az "élet" és húzza-halasztja az utazást..) hazatér (vonattal utazunk, ismerkedünk a tájjal, a szemnek kedves hegyekkel).. másik főhősünk ennek a férfinak az otthon hagyott öccse..
és a komor hangulatú, fojtott haragtól fűtött elbeszélésben feltárul belülről, romantikus szépítés nélkül, konkrét és ellenszenves eseménytelenségében a tanya sivár világa.. az amerikai kisemberek élete, erkölcsi idealizmussal árnyalt realisztikus bemutatása..
kiderül, hogy nincs hogyan tovább.. csak egyik nap van a másik után.. egyik tehénfejés a másik után, egyik aratás a másik után.. haszon: nem sok, kilátás: semmi.. előtérbe kerül egy épp elmúló élet (az anyjuké) és egy épp most nyíló élet (a fiatalabb férfi gyerekének élete), s mindkettő mily értelmetlen..
s attól csak még nagyobb az ellentmondás, hogy ilyen nagy kontrasztot mutat meg az író: a híres (tulajdonképpen a pénzes emberek könnyelmű életét élő) színészt állítja szembe a változatlanba/változtathatatlanba dermedt család életével..
illúziórombolóan hiteles, drámai jelenet ez az "igazi vadnyugat" hétköznapjaiból..
s bár a két testvér egymással megbékél, nincs feloldás, hisz mindenki ott folytatja életét, ahol egy kis ideig megállt..
Stephen Crane - A bátorság kokárdája
az amerikai polgárháborúban vagyunk.. úton vagyunk.. most gyalog vagyunk.. menetelünk.. főhősünk egy az északi oldalra beálló fiatal férfi..
ez egy naturalista lélek- és helyzetelemzés: a polgárháború élményeinek megrendítő krónikája egy nem megszokott látószögből.. a háború folytonos megpróbáltatásait a nagy stratégiai összefüggésekről mit sem tudó közember szemével, a mindennapos szorongás kisszerű érzelmein át szemlélhetjük..
a mesterien szerkesztett írás kifejezetten antiromantikus szándékú: a polgárháborúnak nem az agyondicsőített hősies oldalát mutatja meg ily módon, hanem a borzalmasságát..
"Csak Henry mosolygott. Úgy látta már, evilágra való ember, és szép a világ, hiába legyintenek rá sokan. Kitisztult belőle a csata vörhenyes nyavalyája. Súlyos lidérce a múlté. Állat volt, ott vergődött kinn a háború hevében, zivatarában. S most szerelmes szomjúsággal fordult a verőfényes é, a friss mező, a hűs patak békés, csöndességes ígérete felé."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése