Csingiz Ajtmatov - Az évszázadnál hosszabb ez a nap

az 1950-es, 60-as években vagyunk Kazahsztánban, Szári-Özek környékén egy kis faluban, Boranliban, a nagy Sárga Homok mellett.. és a Bajkonur űrállomás mellett.. hoppá!
főhősünk egy idősebb férfi, aki a háború után vasúti dolgozó lett a kicsi kitérő állomáson.. ahol most meghalt az ott megismert legjobb barátja, egy másik vasúti dolgozó - rá és a közös dolgokra, az életére és a falu életére, szerelmére emlékszik vissza, miközben barátjának a temetésére készül..

-és az egész írás - miközben mondom: egy halott körül forog  - végig igenli az életet.. azt az életet, ami épp jutott.. zúgolódás, elégedetlenkedés nélkül, azokat az örömöket megélve, amiket elérhet az ember.. és kirajzolódik egy olyan ember, akit én magam is szívesen tudnék a barátomnak.. akiben mindenen túl is bízhatnék.. aki remekül látja, hogy a jövő csak a múltból, a múlttal együtt lehet.. s hogy a jelenünkben nem kell mindig mást/újat keresni, hisz épp elég az, ami épp van.. esendőségével (szerelmes lesz a halott tanító feleségébe, de még inkább annak két árva fiába.. holott neki is van felesége és két szép lánya) együtt is szívszorítóan szép lelke/szíve van ennek az embernek.. neki, aki tudja az imádságokat.. aki tudja, hogy hogyan kell útjára bocsátani egy halottat..
és az űrállomás.. micsoda lehetőséget vet fel ebben a szálban.. két űrhajós elrepült egy idegen bolygóra, amelynek lakói szívesen, barátian megismerkednének a Föld lakóival.. és az a nem is tudom, félelemből, tudatlanságból.. politikai, hatalmi érdekekből született döntés - erről szó sem lehet..
(ez a szál kevésbé hangsúlyos.. bár kétségtelen érdeklődéssel olvastam, hová lyukad ki ebből és főleg, hogy hogyan fog összekapcsolódni végül a két szál.. mondhatom: zseniális! a temető, ahová viszi a barátját az űrállomás lezárt területén van... egyszerűen így kellett lennie..)
nagyon jó volt olvasni.. megszűnt körülöttem a saját világom... ott voltam a Sárga Homok vidékén és én magam is utolsó útjára kísértem az azt megérdemlő Kazangapot...

Ivo Andric - Híd a Drinán

Boszniában, Visegrad mellett vagyunk, a regény a hídról szól, amelyet Mehmed (Sokolovic) pasa, a boszniai származású török nagyvezér építtetett a 1571 és 1577 között.. a regény a híd "életének" kb. 4 évszázadát mutatja be.. természetesen úgy, hogy a híd körül zajló városka, a városkában élő emberek életébe kapunk betekintést, miközben változnak az ország vezetői, a politika, stb. (mit mondjak: jó ötlet!)

- igen, a híd a főszereplő.. ez a regény voltaképpen egy novellafüzér, ami olyan emberek és események sorát vonultatja fel (szerbek, törökök, osztrákok, magyarok, zsidók sorsa elevenedik meg), akiknek és amiknek köze volt a hídhoz..
lenyűgöznek a régi korok építkezései (persze a mai építmények is tetszenek, de kivitelezésükben - persze nyilván  van sok ötletes megoldás - csak a régieknél érzem azt, hogy ezt az akkori ismeretekkel, eszközökkel már-már lehetetlen volt megcsinálni.. és még sem), lenyűgöznek a több száz éven át funkciójukat ellátó szerkezetek és minden olyasmi, ami egyszerűségében nagyszerű.. mint például egy híd.. amit - amint azt az egyik elbeszélésből megtudjuk - az angyaloktól tanultak meg építeni az emberek..
nagyon részletesen mutatja be magát a hidat.. azt a változást, ami tulajdonképpen évszázadokon át változatlan.. és nagyon is jól, érzékletesen mutatja be az embereket.. az eseményeket..

a híd természetesen ma is áll..
(1914-ben a szerbek elpusztították a hidat, hogy megakadályozzák az osztrák csapatok átkelését a Drinán - itt ér véget a regényben a híd története, 1915 és 1939 között megépítették, majd a németek 1943-ban ismét lerombolták. 1951-ben építették újjá.
2007-ben a világörökség részévé nyilvánították)

Az este hangjai - Modern olasz kisregények

Dino Buzzati - Riadalom a Scalaban
- Olaszországban, Milánóban vagyunk a XX. század legelején.. három fő vonulata van a kisregénynek: megismerkedünk egyrészt egy zeneszerzővel, annak művével és az akkori közönségből is kapunk egy esszenciát.. aztán megismerkedünk konkrétan egy (zenekedvelő/értő) férfival, s annak a fiával.. aztán meg kapunk egy kis betekintést az olasz maffia módszereibe.. végig nagyon feszült az egész.. úgy, hogy közben nem ijesztget feleslegesen.. (tulajdonképpen nem is tudom meghatározni pontosan, azokat az eszközöket, amivel fenntartja az ideges légkört, a tényleg tapintható feszültséget.. csak van..) szóval, annyira megkönnyebbültem, amikor végül nem is történt semmi... és persze, így alkalmam adódott nevetni egy jót: a csudába, rám jött a hidegrázás a semmiért! tetszett!

Alberto Moravia - Az engedetlenség
- a fasizmus alatti/miatti, háború utáni Olaszország egy kisvárosában vagyunk.. egy kamasz fiún, annak családján keresztül igen mély társadalmi lenyomatot kapunk ebben a kisregényben, tömör, de szókimondó erotikával és egy különös, majdnem halálhoz vezető kamaszos útkereséssel.. a fiú gondolatainak bemutatásában néha nagyon eltalált mondatai vannak az írónak.. igen, még emlékszem.. néhány dologban ugyanígy bizonytalan minden kamasz... és egyébként a levont következtetések is követhetők és logikusnak is el lehet őket fogadni.. végül is meg tudom érteni a fiú halálvágyát, tervét, hogy a lelke - szándékos - halála után fizikailag is meg fog - óhatatlanul - halni.. aztán persze, nem így történik: az ápolónővel megtörténik az első szexuális élmény, ami kimozdítja ebből az egész helyzetből a fiút..

Cesare Pavese - Tengerpart
- Genova és a Riviéra.. egy város, egy nyaralóhely, a tengerpart (az időpont annyira lényegtelen, hogy nem is tudom..) egy fiatalkori barátság, az egyik fiú házassága, költözése.. jelenlegi élete.. szemben a másik, agglegény életével.. és egyéb barátok életével.. a barátság, szerelem, házasság erkölcsi és egyéb kérdéseit boncoljuk - látszólag! szerintem az egész Doro feleségéről szól: kicsit mindenki bele van esve abba a nőbe! aztán ki-ki vérmérséklete szerint udvarol vagy nem... Doro érdekes.. úgy érzem, sokkal többet is szívesebben meg tudtam volna róla.. sem a barátja, sem a felesége nem váltott ki belőlem ilyen kíváncsiságot.. sőt, a többiek sem, senki.. de Doro..  van valami abban a fickóban..

Elio Vittorini - A Simplon rákacsint a Fréjusra
- megint Milánó, de most épp a háború után.. egy családnál.. egy nagyon szegény családnál vagyunk.. anya, mostohaapa, gyerekek és a gyerekek gyerekei és a nagyapa.. akit az elvégzett munka, a nagy test és a nagy étvágy miatt az anya csak elefántként emleget.. annyira kevés az egy dolgozó családtag keresete, hogy csak kenyeret tudnak venni, de abból is a nagyapa eszi meg a javát.. aztán meg csak cikória van, amit az erdőben gyűjtenek.. szóval, nagy ember volt a nagyapa, de már csak kenyérpusztító... szó szerint.. aztán egy útépítő munkás.. aki nem annyira öreg és nem is annyira nagy, viszont beteg.. átbeszélget egy délutánt a családdal, elfogyasztanak egy közös ebédet, ami olyan, amilyen.. az volt a jó ebben a történetben, hogy fájóan reménytelen az egész, mégis annyira sokat nevettem.. az étkezés és annak bemutatása annyira jól van felépítve, hogy mondom: csak nevetni tudtam.. és ez nem is olyan "kínomban" nevetek volt, hanem tényleg, szívből lehet nevetni.. aztán a vége is zseniális.. a nagyapa, mint egy igazi elefánt.. elmegy, amikor már terhére van mindenkinek... tetszett (a halál is felvetődik ugye, ebben a regényben is, de mennyire más ez itt, mint Moravia kamaszának halálvágya..)

Natalia Ginzburg - Az este hangjai
- még a háború előtt vagyunk, most egy faluban.. egy családból az egyik, még hajadon lány a főszereplő.. mire megismerjük az udvarlóját, addigra megtudunk a családjáról, faluról és a falu életét jelentő gyárról, a gyár tulajdonosairól is mindent.. aztán meg vannak ugye ők ketten, a fiatalok.. hát.. annyira málék, hogy az már  bosszantott.. ugyanakkor nagyon is értettem, hogy végül miért nem keltek egybe.. a szerelmük úgy indult, hogy kötelezettségek nélkül.. néha bementek együtt a közeli városba, ahol aztán egy bérelt lakásban szerelmeskedtek is, egyébként meg egy héten 1-2 napot együtt töltöttek.. sétáltak, beszélgettek.. aztán egyszer csak a lány azt gondolja, tényleg szerelmes lett, milyen jó is volna, ha feleségül venné őt ez a fiú.. a fiú nem is tér ki tulajdonképpen, csak épp nem csinálja szívvel-lélekkel... és végül is beismeri: ahogy haladnak az esküvő felé úgy lesz egyre feszélyezettebb és kedvetlenebb.. a lány pedig, bár elveszik, egyre boldogtalanabb.. szóval: megegyeznek.. nem házasodnak össze... ennyi.. érdekes volt..

Italo Calvino - A smog-felhő
- olaszországi ipari város (na, vajon melyik lehet...), a háború után (szerintem), egy férfi a főszereplő, az ő munkáját, munkája kapcsán az életét, az élete kapcsán a várost elborító szmogfelhőt látjuk.. láthatjuk.. ha tudjuk.. mert nagyjából olyan érzésem  volt olvasás közben, mint amikor Aragont olvasok.. olyan: na, mindjárt lesz már valami értelme ennek az egésznek, majd mindjárt összeáll a kép a fejemben, majd mindjárt kapok valami infót, amitől minden helyre billen.. de nem.. vagy velem van a baj.. az mindig tökre földühít egyébként, amikor egy nagyon jó "szövegezésű" irományból nem sül ki (számomra) semmi.. mit tehetek: keresek majd tőle még olvasnivalót.. (hogy mentsem a menthetőt.. hogy mentsem magam...) ilyesmi...

Louis Aragon - A bázeli harangok

(Párizsban vagyunk, az 1900-as évek elején, a bérkocsis sztrájk kellős közepén.. érdekes, forrongó időszak..)

- szóval, Aragont olvasni kihívás.. minden mondatban felbukkan egy újabb szereplő, aki tulképp sehogyan sem kapcsolódik senkihez.. a regény történetvezetése olyan, mintha nem is volna.. úgy érzem magam olvasás közben, mintha belehallgatnék idegen emberek - általam értelmezhetetlen, mert ismeretlen - pletykáiba.. azonban minden írásában van olyan rész, ahol úgy érzem, hogy na! itt vagyunk! így kell.. elragad.. el is röpít.. három-négy oldalra.. aztán megint leejt.. már megint nem tudom, hogy ki kicsoda... megint nem tudom, hol vagyunk, s ki kinek és miért épp azt mondja..
ennek ellenére ez a könyv is olyan, amiről azt gondolom, hogy érdemes volt elolvasnom, igen, azért a mondjuk nettó 50 oldalért, ami zseniális benne...
három nő életéről ír.. az egyik helyezkedik, így próbálja megtalálni a maga helyét.. a másik ellentmond.. mindenben mást csinál, mint azt a helyzetében lévő nők egyébként csinálnák (ő tetszett egyébként a legjobban.. és az ő részéhez kapcsolódnak a nagyon is olvasható részek), a harmadikat tulképp meg sem ismerjük.. és a három nő élete olyan korban zajlik, amikor a politika igen mozgalmas volt Franciaországban.. a munkásosztály.. a kapitalizmus.. a szocialista, kommunista eszmék.. az öntudat.. az első világháború küszöbe.. szóval, sok információra tettem szert és mindenképpen tágítottam ismereteimet a nők 19. század eleji helyzetével kapcsolatban..

"Jobbnak látom nevetni rajta, mert semmi kedvem sincs sírva fakadni!"