(Párizsban vagyunk, az 1900-as évek elején, a bérkocsis sztrájk kellős közepén.. érdekes, forrongó időszak..)
- szóval, Aragont olvasni kihívás.. minden mondatban felbukkan egy újabb szereplő, aki tulképp sehogyan sem kapcsolódik senkihez.. a regény történetvezetése olyan, mintha nem is volna.. úgy érzem magam olvasás közben, mintha belehallgatnék idegen emberek - általam értelmezhetetlen, mert ismeretlen - pletykáiba.. azonban minden írásában van olyan rész, ahol úgy érzem, hogy na! itt vagyunk! így kell.. elragad.. el is röpít.. három-négy oldalra.. aztán megint leejt.. már megint nem tudom, hogy ki kicsoda... megint nem tudom, hol vagyunk, s ki kinek és miért épp azt mondja..
ennek ellenére ez a könyv is olyan, amiről azt gondolom, hogy érdemes volt elolvasnom, igen, azért a mondjuk nettó 50 oldalért, ami zseniális benne...
három nő életéről ír.. az egyik helyezkedik, így próbálja megtalálni a maga helyét.. a másik ellentmond.. mindenben mást csinál, mint azt a helyzetében lévő nők egyébként csinálnák (ő tetszett egyébként a legjobban.. és az ő részéhez kapcsolódnak a nagyon is olvasható részek), a harmadikat tulképp meg sem ismerjük.. és a három nő élete olyan korban zajlik, amikor a politika igen mozgalmas volt Franciaországban.. a munkásosztály.. a kapitalizmus.. a szocialista, kommunista eszmék.. az öntudat.. az első világháború küszöbe.. szóval, sok információra tettem szert és mindenképpen tágítottam ismereteimet a nők 19. század eleji helyzetével kapcsolatban..
"Jobbnak látom nevetni rajta, mert semmi kedvem sincs sírva fakadni!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése