2013. november 19., kedd

Ivo Andric - Híd a Drinán

Boszniában, Visegrad mellett vagyunk, a regény a hídról szól, amelyet Mehmed (Sokolovic) pasa, a boszniai származású török nagyvezér építtetett a 1571 és 1577 között.. a regény a híd "életének" kb. 4 évszázadát mutatja be.. természetesen úgy, hogy a híd körül zajló városka, a városkában élő emberek életébe kapunk betekintést, miközben változnak az ország vezetői, a politika, stb. (mit mondjak: jó ötlet!)

- igen, a híd a főszereplő.. ez a regény voltaképpen egy novellafüzér, ami olyan emberek és események sorát vonultatja fel (szerbek, törökök, osztrákok, magyarok, zsidók sorsa elevenedik meg), akiknek és amiknek köze volt a hídhoz..
lenyűgöznek a régi korok építkezései (persze a mai építmények is tetszenek, de kivitelezésükben - persze nyilván  van sok ötletes megoldás - csak a régieknél érzem azt, hogy ezt az akkori ismeretekkel, eszközökkel már-már lehetetlen volt megcsinálni.. és még sem), lenyűgöznek a több száz éven át funkciójukat ellátó szerkezetek és minden olyasmi, ami egyszerűségében nagyszerű.. mint például egy híd.. amit - amint azt az egyik elbeszélésből megtudjuk - az angyaloktól tanultak meg építeni az emberek..
nagyon részletesen mutatja be magát a hidat.. azt a változást, ami tulajdonképpen évszázadokon át változatlan.. és nagyon is jól, érzékletesen mutatja be az embereket.. az eseményeket..


a híd természetesen ma is áll..
(1914-ben a szerbek elpusztították a hidat, hogy megakadályozzák az osztrák csapatok átkelését a Drinán - itt ér véget a regényben a híd története, 1915 és 1939 között megépítették, majd a németek 1943-ban ismét lerombolták. 1951-ben építették újjá.
2007-ben a világörökség részévé nyilvánították)

Nincsenek megjegyzések:

Magamról

(micsoda butaság ez...)