Az üldöző - Latin-amerikai kisregények

Alejo Carpentier - Embervadászat

Kubában vagyunk, ahol ugye elég érdekes a politikai helyzet, bármelyik időpontban is keveredünk oda.. most is, az időpont, tulajdonképpen lényegtelen.. egy férfi áll a történet középpontjában, akit rávesznek valamire (a megfelelő ígéretekkel és a megfelelő ideológiával), amit aztán még sem kellett volna.. nem is nagyon derül ki pontosan, hogy mit csinál, s az sem, hogy kiknek.. mindent csak úgy sejteni lehet.. de épp elég.. olvasás közben az olasz operás történet jutott eszembe.. mint ahogy ott is, itt is olyan finom eszközökkel van megoldva a feszültség keltése és folyamatosan fenntartása, hogy nincsenek is szavaim.. tetszik, ahogy beleszövi: honnan is indult a fickó és hogy sem a családnak, sem a nevelésnek, sem az iskolának nincs egy bizonyos helyzetben befolyása: mivé is leszünk..

Lino Novás Calvo - Tamaria látomása

(spanyol-kubai a szerző) a helyszín és az időpont most lényegtelen.. egy vak fiúról szól a történet, aki abban a környezetben, ami a lakhelye lett, olyan magabiztosan mozog, mintha egyáltalán nem volna vak.. sokan nem is tudják róla.. egy nyaralóhely tengerpartja is a környezetéhez tartozik, ahová - mivel kiválóan úszik - sokszor kijár, s ahol ő maga is - felügyelet nélkül is - úszik és sportol.. aztán egyik nyáron megismer (meghall) egy lányt.. akibe szerelmes lesz.. s amely szerelembe végül is belehal.. a szerelem annyira felborítja megszokott érzékeit, hogy elveszti uralmát a teste és a víz fölött és belefullad a tengerbe.. huhh.. nagyon.. nagyon olyan volt.. simán megsirattam, amikor rájött, hogy elveszett és elfáradt..

Joao Guimaraes Rosa - Augusto Matraga nagy pillanata

Brazíliában vagyunk, az 1900-as évek elején egy földbirtokos földjén és a környező falukban.. a főszereplő férfi egy olyan, a lecsúszás útjára lépett férfi, aki mindenben csak a maga hasznát/örömét/boldogulását látja és számára nem is létezik más.. mindig mindent megkap (étel, nő, munkás, stb.), azonban a vagyonával nem jól gazdálkodik, s végül azok az emberei, akik megunják a nagyon gonosz/kizsákmányoló gazdát véresre verve lelökik egy szikláról.. de megtalálja egy néger házaspár a folyó partján, akik hónapokon át ápolják, s akikhez eljár egy lelkész.. ez a lelkész megváltoztatja ezt a férfit a csendes jóságával (és nem! nem a vallással! csak az emberségével) és gyógyulása után felkerekedik, hogy elmenjen a vidékről, a néger házaspárral együtt egy távolabbi faluba költözik, ahol mindenki hasznára és szolgálatára él.
aztán egyszer csak a faluban megjelenik valami régről ismert ember, s már-már úgy tűnik, hogy ez odáig borzolja a múltat, hogy visszatér az "állat", de nagyon frappáns a vége: látszólag rosszat cselekszik a férfi, azonban eljött az "ő nagy pillanata", s a rossz végül jóra fordul.. kifejezetten tetszett!

Jorge Amado - Keresztő, vagy Ogun keresztkomája

Bahiában (Brazíliában) vagyunk (az 1900-as évek elején, de nem lényeges a történet szempontjából), ebben az őrületes városban, ami gyönyörűen ronda és undorítóan szép! és a benne élő emberek (fehérek, feketék, mulattok) is őrületesek.. a vallások keveredése (az afrikai, törzsi emlékek, a szentek, de ugyanakkor a keresztény vallás is fontos) folyamatos humorra ad okot.. meg kell keresztelni egy gyereket, de úgy, hogy a keresztelő "mindennek és mindenkinek" megfeleljen! és persze a barátokat sem lehet megsérteni, hisz mind milyen jó keresztapa volna..
szóval, csak nevettem és nevettem.. (nem ismeretlen Amado humora, ami észrevétlenül derít mosolyra, mert soha nem direkt és soha nem harsány, és nem ismeretlenek már a brazil feketék, mulattok hitvilága sem, korábbi regényeiből már "informálódtam" néhány szentet illetően.. annyi bájjal ír a különböző szertartásokról, megjelenésekről és az összes ilyen misztikus francról, hogy félre tudom tenni a témával kapcsolatos berzenkedésemet) olyan Amado-san/frappánsan összerakott regény ez:))

Julio Cortazár - Az üldöző

(argentin elbeszélő a szerző) Franciaországban, Párizsban vagyunk, de a történet főhőse New Yorkban, Baltimore-ban és még sok amerikai (és más európai) városban is élt, fellépett
a kisregény tulajdonképpen  Charlie Parker-nek állít emléket.. amilyen hihetetlen lehet egy ilyen művész élete, ugyanolyan hihetetlen atmoszférája van ennek a regénynek is, amelyet egy újságíró (Ch.P. barátja és kritikusa) "tollából" kapunk.. (igen, felmerül a kérdés, hogyan is lehet egy zenéről/zenészről kritikát írni.. s az a kérdés is felmerül, hogy - mondjuk magyarul - mikor is olvastam, vagy ha nagyon akarnék, hol is és kitől is tudnék értő kritikát olvasni - tulajdonképpen: bármiről???)
egyszerűen remek ez a regény!

Juan Rulfo - Pedro Páramo

Mexikóban vagyunk, 1940-50 körül.. egy férfit követünk útján, akinek meghalt az anyja, s aki megígérte haldoklójának, hogy felkeresi apját, akit - miután ellehetlenítette, hogy együtt éljenek - az anyja (a haldokló) elhagyott annak idején.. kérje tőle, ami jár.. és megérkezik a férfi Comalába.. és innentől fogalmam sincs, hogy mi folyik..
egyébként nagyon szeretem a több szálon futó, akár keretes (egy fő elbeszélő sztorija alatt több kisebb elbeszélő sztorija keveredik, bújik), de ezt - bakker - nem értettem.. nagyon jó volt olvasni, mert egységenként annyira szép mondatok és olyan jó (bár bizarr) gondolatok sorakoztak, de ha megpróbáltam összekötni valamit valamivel, mindjárt dühös lettem.. azért persze, kialakult bennem szerintem az a hangulat, amit a szerző szeretett volna.. és úgy hiszem, hogy a lényeget megértettem, de olvasni nem szerettem... (ráadásul nem csak a francia neveket, szavakat nehéz olvasni, hanem a spanyolt is..)

Gabriel García Márquez - Az ezredes úrnak nincs, aki írjon

Kolumbia egy poros és egyszersmind fényes, unalmas ám mégis harsány kisvárosában vagyunk.. ahol áll az idő.. a nyomorúság/szomorúság kézzel fogható, ahol a méltóság még nem úri huncutság.. ahol azért vannak emberei a "pénznek" is.. ahol a kakasviadal, mint lehetséges kiút szerepel.. ahol egy nyugdíj megérkezése lehetne a megváltás a - bár méltóságteljes, de attól még maró - éhezéssel tarkított pénztelenségből..
az emberábrázolás remek.. és a befejezés is zseniális.. nem oldódik meg a probléma.. az idő áll tovább...

Mario Vargas Llosa - Kölykök

Perui író elbeszélésében ismerkedek a nagyvárosi (limai) fiatalok, kiskamaszok életével.. és persze ezzel együtt - ahogy én épp szeretem - megismerek még egy sor dolgot..és szembetalálkozom egy balesettel, ami gyökeresen megváltoztatja az egyik főszereplő életét és persze determinálja a jövőjét is.. s közben nőnek, már kamaszok, sportos évek, iskolák, szerelmek, majd hivatások/munkahelyek - és a már említett főszereplő, aki a "maga útját" járja, s aki a történet végére meg is hal (önpusztító, ész nélküli élete miatt..)
szerethető, sajnálható, igazi figurákat mutat be regényében az író.. várakozással telve olvastam...

Honoré de Balzac - Elveszett illúziók/Kalandorok

Elveszett illúziók
- még mindig Párizsban időzünk, most az 1800-as évek elején, a főszereplő két férfi - az egyik feltaláló, a másik költő - és persze mindketten érdekes utat (érdekes emberekkel találkozva) járnak be, ahogy a történet folyik..
(mellesleg Párizs számomra sem ismeretlen.. jártom már ott és annak a városnak valóban van egy olyan képessége, hogy elragad és elvarázsol.. nem bánom, ha még sok történetben ide kell "utaznom"...)

- a feltaláló feltalálja, a költő megírja.. bár ő nem pont azt, amit szeretne.. mire elindul szerencsét próbálni már vannak kész szonettjei és egy regénye W.S. stílusában.. ezzel szeretne levenni mindenkit a lábáról, azonban a költők/írók világa egy olyan átláthatatlan massza lesz számára, hogy nem is nagyon igazodik ki.. aztán beáll újságírónak, hisz lakni/enni/inni/élni kell.. és persze a nők és az akkori párizsi társaság is egy kiismerhetetlen massza marad ennek a minden szempontból elvarázsolt és gyenge jellemű embernek.. a feltaláló jellemével nincs hiba, ő egyszerűen csak béna.. még szerencse, hogy a kellő pillanatban mellé/mögé áll egy nő, a felesége (aki mellesleg a költő húga)..
szóval, összegezve.. amikor elkezdtem olvasni egy darabig azt gondoltam, hogy ha Aragont kihívás volt olvasni, akkor itt most elvérzek.. aztán észre sem vettem, de már "köröm rágva" követtem az eseményeket és vártam, hogy mi jöhet még..
nagyon szeretem, hogy nem feltételezi rólam: pontosan tudom, milyen volt abban az időben Franciaország, Párizs, a vidéki városok, a társaság, a politika, az irodalom... nem.. szépen elmagyaráz mindent (de épp csak annyira, hogy cinkos lehessek a pletykákban..) és egyébként megint csak nagyon sok tudásra tettem szert, megismertem a nyomda akkori működését, a sajtó nyomását, az újságírás világát, kapcsolatrendszerét, a színház és az irodalom, valamint a könyvtárak, a tudomány helyzetét, a párizsi társaság működésének mechanizmusát és néhány nagyon is jellegzetes figuráját.. szóval, élmény volt a történet.. és igen, a történet is nagyon jó.. nagyon szeretem, amikor több szálon futnak az események, s a végén minden mindennel összeér.. és a befejezés is tulajdonképpen teljesen vállalható..

(az érzékeny, szép költő, Lucien de Rubempré..)

Kalandorok
- szintén Párizsban vagyunk, illetve Issoudun városa a helyszín, az idő nagyjából ugyanúgy.. a szereplők fantasztikusak, teljességükben (jó és rossz tulajdonságaikkal) bemutatva..
egy család: anya és két fia (egyik katona, léhűtő, a másik festő, szorgos-dolgos, jólelkű) és az ő bonyodalmaik..
- annyira el tud ragadni Balzac a történetben elrejtett kis történetekkel (csak hogy pontos képem legyen minden apró részletről..), hogy számomra az ő írása is a letehetetlen kategóriába tartozik.. a történeteiben mindig van (inkább több, mint kevesebb) mélypont, ahonnan azt gondolja az ember, hogy már nincs lejjebb, de mindig van tetőpont, siker is (inkább kevesebb, mint több), amikor azt gondolhatja az ember, hogy "na, meg vagyok csinálva!"
egyszerűen annyira jól ismeri az emberi lélek mozgató rugóit és ezt annyira jó köntösbe tudja öltöztetni és olyan formában tudja felszolgálni, hogy élmény olvasni és élmény hagyni, hogy hasson rám és hogy olyan gondolatok/igények induljanak el bennem, amelyek megpróbálják az én csekély megfigyeléseimet (is) igazolni..

kíváncsian várom a sorozat többi tőle megjelent írását..

Louis Aragon - Az omnibusz utasai

Franciaországban, Párizsban (és néha egy közeli faluban) vagyunk, a világkiállítás idején, a regény az első világháború kitörésével ér véget.. egy férfi a főhős, egy nemes/gazdag család elszegényedett ágának tagja, aki történelem tanár, s aki feleségül vett egy másik nem annyira gazdag családból származó, ám annál inkább "úrhatnám" asszonyt, s akiknek született két gyerekük, s akiket - feleségestől - 40 éves kora körül egyik pillanatról a másikra, se szó se beszéd, otthagyja.. nos, az ő életüket mutatja be a regény..

- ahogy írtam, Aragont olvasni mindig kihívás (volt, eddig)..
most ezt nem éreztem, a két kötetes könyvvel néhány nap alatt "végeztem".. talán ha fordítva lett volna, s előbb olvasom ezt a regényt, a többi regényét nem biztos, hogy végig szerettem volna olvasni, azonban így, ebben a sorrendben ez a regény valóságos kincs lett..
az van, hogy számomra a szerző (ti. Aragon, bár már másnál is tapasztaltam ilyet..) által kiválasztott főhős többnyire érdektelen marad.. na jó, ez így nem igaz, mert persze, hogy érdekelt, mi van a fickóval és milyen gondolatai vezetnek milyen cselekedeteihez, de legtöbbször az van, hogy a főhős által megismert egyéb szereplők annyira érdekesre és jól megformáltra, egy-egy bemutatni kívánt jellem olyan erősre sikerül, hogy tulajdonképpen ők jobban érdekelnek, mint maga a főhős..
szóval, a regény cselekményét nem írom le, lényeg az, hogy amellett, hogy megtudtam a családról sok mindent, és igen átgondolt események sorozata vezetett el a végkifejletig, igazából nem az egyéni sorsuk volt érdekes a regényben..
most már meg tudom fogalmazni, miért is szeretem Aragont.. azért, mert olyan, mintha a történelmet, mint valami jó kis pletykát, tulajdonképpen észrevétlenül lopná be a fejembe.. most is nagyon sok információra tettem szert például a nők helyzetéről abban az időben.. a német-francia viszonyokról, a francia gyarmatokról, a zsidók akkori helyzetéről.. Párizsról.. a világkiállításról.. a munkásokról.. a szegénységről.. a gazdagságból lett szegénységről...
és emellett persze az emberi jellemről, annak alakulásáról, a különböző élethelyzetek különböző megoldásairól.. szóval, azért szeretem Aragont, mert vezet, de nem rág a számba semmit..
(egyelőre végeztem vele, mert jelenleg nincs meg tőle több könyvem.. az olvasott sorozatban nem adtak ki többet, korábban meg nem érdekelt.. úgyhogy majd ezután, ha lesz alkalmam, megszerzem a többi megjelent könyvét (ugye, mondom én, hogy szinte követhetetlenül alakul a kívánságlistám...) és alkalmasint elolvasom őket.. roppant kíváncsi lettem a verseire is egyébként, amelyről azt tartják, hogy sok szempontból korszakalkotó írások.. meglátjuk..

Csingiz Ajtmatov - Az évszázadnál hosszabb ez a nap

az 1950-es, 60-as években vagyunk Kazahsztánban, Szári-Özek környékén egy kis faluban, Boranliban, a nagy Sárga Homok mellett.. és a Bajkonur űrállomás mellett.. hoppá!
főhősünk egy idősebb férfi, aki a háború után vasúti dolgozó lett a kicsi kitérő állomáson.. ahol most meghalt az ott megismert legjobb barátja, egy másik vasúti dolgozó - rá és a közös dolgokra, az életére és a falu életére, szerelmére emlékszik vissza, miközben barátjának a temetésére készül..

-és az egész írás - miközben mondom: egy halott körül forog  - végig igenli az életet.. azt az életet, ami épp jutott.. zúgolódás, elégedetlenkedés nélkül, azokat az örömöket megélve, amiket elérhet az ember.. és kirajzolódik egy olyan ember, akit én magam is szívesen tudnék a barátomnak.. akiben mindenen túl is bízhatnék.. aki remekül látja, hogy a jövő csak a múltból, a múlttal együtt lehet.. s hogy a jelenünkben nem kell mindig mást/újat keresni, hisz épp elég az, ami épp van.. esendőségével (szerelmes lesz a halott tanító feleségébe, de még inkább annak két árva fiába.. holott neki is van felesége és két szép lánya) együtt is szívszorítóan szép lelke/szíve van ennek az embernek.. neki, aki tudja az imádságokat.. aki tudja, hogy hogyan kell útjára bocsátani egy halottat..
és az űrállomás.. micsoda lehetőséget vet fel ebben a szálban.. két űrhajós elrepült egy idegen bolygóra, amelynek lakói szívesen, barátian megismerkednének a Föld lakóival.. és az a nem is tudom, félelemből, tudatlanságból.. politikai, hatalmi érdekekből született döntés - erről szó sem lehet..
(ez a szál kevésbé hangsúlyos.. bár kétségtelen érdeklődéssel olvastam, hová lyukad ki ebből és főleg, hogy hogyan fog összekapcsolódni végül a két szál.. mondhatom: zseniális! a temető, ahová viszi a barátját az űrállomás lezárt területén van... egyszerűen így kellett lennie..)
nagyon jó volt olvasni.. megszűnt körülöttem a saját világom... ott voltam a Sárga Homok vidékén és én magam is utolsó útjára kísértem az azt megérdemlő Kazangapot...

Ivo Andric - Híd a Drinán

Boszniában, Visegrad mellett vagyunk, a regény a hídról szól, amelyet Mehmed (Sokolovic) pasa, a boszniai származású török nagyvezér építtetett a 1571 és 1577 között.. a regény a híd "életének" kb. 4 évszázadát mutatja be.. természetesen úgy, hogy a híd körül zajló városka, a városkában élő emberek életébe kapunk betekintést, miközben változnak az ország vezetői, a politika, stb. (mit mondjak: jó ötlet!)

- igen, a híd a főszereplő.. ez a regény voltaképpen egy novellafüzér, ami olyan emberek és események sorát vonultatja fel (szerbek, törökök, osztrákok, magyarok, zsidók sorsa elevenedik meg), akiknek és amiknek köze volt a hídhoz..
lenyűgöznek a régi korok építkezései (persze a mai építmények is tetszenek, de kivitelezésükben - persze nyilván  van sok ötletes megoldás - csak a régieknél érzem azt, hogy ezt az akkori ismeretekkel, eszközökkel már-már lehetetlen volt megcsinálni.. és még sem), lenyűgöznek a több száz éven át funkciójukat ellátó szerkezetek és minden olyasmi, ami egyszerűségében nagyszerű.. mint például egy híd.. amit - amint azt az egyik elbeszélésből megtudjuk - az angyaloktól tanultak meg építeni az emberek..
nagyon részletesen mutatja be magát a hidat.. azt a változást, ami tulajdonképpen évszázadokon át változatlan.. és nagyon is jól, érzékletesen mutatja be az embereket.. az eseményeket..

a híd természetesen ma is áll..
(1914-ben a szerbek elpusztították a hidat, hogy megakadályozzák az osztrák csapatok átkelését a Drinán - itt ér véget a regényben a híd története, 1915 és 1939 között megépítették, majd a németek 1943-ban ismét lerombolták. 1951-ben építették újjá.
2007-ben a világörökség részévé nyilvánították)

Az este hangjai - Modern olasz kisregények

Dino Buzzati - Riadalom a Scalaban
- Olaszországban, Milánóban vagyunk a XX. század legelején.. három fő vonulata van a kisregénynek: megismerkedünk egyrészt egy zeneszerzővel, annak művével és az akkori közönségből is kapunk egy esszenciát.. aztán megismerkedünk konkrétan egy (zenekedvelő/értő) férfival, s annak a fiával.. aztán meg kapunk egy kis betekintést az olasz maffia módszereibe.. végig nagyon feszült az egész.. úgy, hogy közben nem ijesztget feleslegesen.. (tulajdonképpen nem is tudom meghatározni pontosan, azokat az eszközöket, amivel fenntartja az ideges légkört, a tényleg tapintható feszültséget.. csak van..) szóval, annyira megkönnyebbültem, amikor végül nem is történt semmi... és persze, így alkalmam adódott nevetni egy jót: a csudába, rám jött a hidegrázás a semmiért! tetszett!

Alberto Moravia - Az engedetlenség
- a fasizmus alatti/miatti, háború utáni Olaszország egy kisvárosában vagyunk.. egy kamasz fiún, annak családján keresztül igen mély társadalmi lenyomatot kapunk ebben a kisregényben, tömör, de szókimondó erotikával és egy különös, majdnem halálhoz vezető kamaszos útkereséssel.. a fiú gondolatainak bemutatásában néha nagyon eltalált mondatai vannak az írónak.. igen, még emlékszem.. néhány dologban ugyanígy bizonytalan minden kamasz... és egyébként a levont következtetések is követhetők és logikusnak is el lehet őket fogadni.. végül is meg tudom érteni a fiú halálvágyát, tervét, hogy a lelke - szándékos - halála után fizikailag is meg fog - óhatatlanul - halni.. aztán persze, nem így történik: az ápolónővel megtörténik az első szexuális élmény, ami kimozdítja ebből az egész helyzetből a fiút..

Cesare Pavese - Tengerpart
- Genova és a Riviéra.. egy város, egy nyaralóhely, a tengerpart (az időpont annyira lényegtelen, hogy nem is tudom..) egy fiatalkori barátság, az egyik fiú házassága, költözése.. jelenlegi élete.. szemben a másik, agglegény életével.. és egyéb barátok életével.. a barátság, szerelem, házasság erkölcsi és egyéb kérdéseit boncoljuk - látszólag! szerintem az egész Doro feleségéről szól: kicsit mindenki bele van esve abba a nőbe! aztán ki-ki vérmérséklete szerint udvarol vagy nem... Doro érdekes.. úgy érzem, sokkal többet is szívesebben meg tudtam volna róla.. sem a barátja, sem a felesége nem váltott ki belőlem ilyen kíváncsiságot.. sőt, a többiek sem, senki.. de Doro..  van valami abban a fickóban..

Elio Vittorini - A Simplon rákacsint a Fréjusra
- megint Milánó, de most épp a háború után.. egy családnál.. egy nagyon szegény családnál vagyunk.. anya, mostohaapa, gyerekek és a gyerekek gyerekei és a nagyapa.. akit az elvégzett munka, a nagy test és a nagy étvágy miatt az anya csak elefántként emleget.. annyira kevés az egy dolgozó családtag keresete, hogy csak kenyeret tudnak venni, de abból is a nagyapa eszi meg a javát.. aztán meg csak cikória van, amit az erdőben gyűjtenek.. szóval, nagy ember volt a nagyapa, de már csak kenyérpusztító... szó szerint.. aztán egy útépítő munkás.. aki nem annyira öreg és nem is annyira nagy, viszont beteg.. átbeszélget egy délutánt a családdal, elfogyasztanak egy közös ebédet, ami olyan, amilyen.. az volt a jó ebben a történetben, hogy fájóan reménytelen az egész, mégis annyira sokat nevettem.. az étkezés és annak bemutatása annyira jól van felépítve, hogy mondom: csak nevetni tudtam.. és ez nem is olyan "kínomban" nevetek volt, hanem tényleg, szívből lehet nevetni.. aztán a vége is zseniális.. a nagyapa, mint egy igazi elefánt.. elmegy, amikor már terhére van mindenkinek... tetszett (a halál is felvetődik ugye, ebben a regényben is, de mennyire más ez itt, mint Moravia kamaszának halálvágya..)

Natalia Ginzburg - Az este hangjai
- még a háború előtt vagyunk, most egy faluban.. egy családból az egyik, még hajadon lány a főszereplő.. mire megismerjük az udvarlóját, addigra megtudunk a családjáról, faluról és a falu életét jelentő gyárról, a gyár tulajdonosairól is mindent.. aztán meg vannak ugye ők ketten, a fiatalok.. hát.. annyira málék, hogy az már  bosszantott.. ugyanakkor nagyon is értettem, hogy végül miért nem keltek egybe.. a szerelmük úgy indult, hogy kötelezettségek nélkül.. néha bementek együtt a közeli városba, ahol aztán egy bérelt lakásban szerelmeskedtek is, egyébként meg egy héten 1-2 napot együtt töltöttek.. sétáltak, beszélgettek.. aztán egyszer csak a lány azt gondolja, tényleg szerelmes lett, milyen jó is volna, ha feleségül venné őt ez a fiú.. a fiú nem is tér ki tulajdonképpen, csak épp nem csinálja szívvel-lélekkel... és végül is beismeri: ahogy haladnak az esküvő felé úgy lesz egyre feszélyezettebb és kedvetlenebb.. a lány pedig, bár elveszik, egyre boldogtalanabb.. szóval: megegyeznek.. nem házasodnak össze... ennyi.. érdekes volt..

Italo Calvino - A smog-felhő
- olaszországi ipari város (na, vajon melyik lehet...), a háború után (szerintem), egy férfi a főszereplő, az ő munkáját, munkája kapcsán az életét, az élete kapcsán a várost elborító szmogfelhőt látjuk.. láthatjuk.. ha tudjuk.. mert nagyjából olyan érzésem  volt olvasás közben, mint amikor Aragont olvasok.. olyan: na, mindjárt lesz már valami értelme ennek az egésznek, majd mindjárt összeáll a kép a fejemben, majd mindjárt kapok valami infót, amitől minden helyre billen.. de nem.. vagy velem van a baj.. az mindig tökre földühít egyébként, amikor egy nagyon jó "szövegezésű" irományból nem sül ki (számomra) semmi.. mit tehetek: keresek majd tőle még olvasnivalót.. (hogy mentsem a menthetőt.. hogy mentsem magam...) ilyesmi...

Louis Aragon - A bázeli harangok

(Párizsban vagyunk, az 1900-as évek elején, a bérkocsis sztrájk kellős közepén.. érdekes, forrongó időszak..)

- szóval, Aragont olvasni kihívás.. minden mondatban felbukkan egy újabb szereplő, aki tulképp sehogyan sem kapcsolódik senkihez.. a regény történetvezetése olyan, mintha nem is volna.. úgy érzem magam olvasás közben, mintha belehallgatnék idegen emberek - általam értelmezhetetlen, mert ismeretlen - pletykáiba.. azonban minden írásában van olyan rész, ahol úgy érzem, hogy na! itt vagyunk! így kell.. elragad.. el is röpít.. három-négy oldalra.. aztán megint leejt.. már megint nem tudom, hogy ki kicsoda... megint nem tudom, hol vagyunk, s ki kinek és miért épp azt mondja..
ennek ellenére ez a könyv is olyan, amiről azt gondolom, hogy érdemes volt elolvasnom, igen, azért a mondjuk nettó 50 oldalért, ami zseniális benne...
három nő életéről ír.. az egyik helyezkedik, így próbálja megtalálni a maga helyét.. a másik ellentmond.. mindenben mást csinál, mint azt a helyzetében lévő nők egyébként csinálnák (ő tetszett egyébként a legjobban.. és az ő részéhez kapcsolódnak a nagyon is olvasható részek), a harmadikat tulképp meg sem ismerjük.. és a három nő élete olyan korban zajlik, amikor a politika igen mozgalmas volt Franciaországban.. a munkásosztály.. a kapitalizmus.. a szocialista, kommunista eszmék.. az öntudat.. az első világháború küszöbe.. szóval, sok információra tettem szert és mindenképpen tágítottam ismereteimet a nők 19. század eleji helyzetével kapcsolatban..

"Jobbnak látom nevetni rajta, mert semmi kedvem sincs sírva fakadni!"