A helyszín egy angol vidéki kastély és a közeli kisvárosok és falvak, az 1800-as évek elején vagyunk - a szereplők a Bertram család tagjai és néhány kapcsolódó ember a lakókörnyezetből, illetve a társaságból..
(ez az első könyv, amit olvastam tőle, de a Világirodalom remekei sorozatban még szerepel más is, majd jönnek azok is - csak úgy olvasom a sorozatot, hogy ha egy írónak több műve is van, akkor "ugrálok", tehát nem egymás után olvasom az egy szerző összes művét..)
Austen is az a fajta író, aki amellett, hogy bemutatja a szereplőket, igyekszik (pontos) képet adni a korról és a helyszínekről is.. ezt én kedvelem, szeretem részletesen tudni, hogy "mi a helyzet".. ezt az igényemet kielégítette, sőt - mivel többször és több tekintetben is kritikát gyakorolt - túl is teljesítette.. és hát, igen, néha azzal is túl teljesítette, hogy kicsit több volt, mint amennyiből ért az ember..
aztán az ember/jellemábrázolása is követhető, egy-egy karakter remekre sikerül azáltal, hogy a fő jellemvonását a végletekig kiélezve/hangsúlyozva mutatja be, s az ember egész cselekvését, várható döntéseit, jövőjének körvonalait is ez határozza meg.. és hát, igen, néha túlságosan is.. (azt meg csak hagyjuk, nyugodtan, hogy vannak olyan személyek, akik halálba idegesítenek.. mint például a nebántsvirág/penészvirág Fanny Price.. tudjátok, az a fajta idegesítő béna egyén, akit néha legszívesebben képen törölne az ember: halló! ébresztő!)
szóval, vegyesek az érzéseim.. mert bár - a sallangokat elhagyva - érdekes volt a történet, sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni a sallangokat..
persze, az, hogy nekem mi volt a "sok", az ugye, szubjektív dolog.. ám vállalom, hogy egy-két részen alig tudtam átvergődni magam.. és egy-két eseményen, a szereplők egy-egy döntésén is úgy kiakadtam, hogy csak na... aztán persze a befejezéssel kapcsolatban is vannak kételyeim.. igen, úgy általában jóra fordult azoknak a sorsa, akik megérdemelték, de egy kicsit olyan "hirtelen"-nek tűnt a vége..
nem, nem olvasnám el még egyszer.. (de kétségtelen erényként könyvelem el, hogy sokszor a kitartásom jutalmaz meg egy-egy olvasásélménnyel.. amit aztán persze soha nem bánok, hisz mindenfélét kell látni ahhoz, hogy az ember kellő távolságból és kellő indokkal tudjon szemlélődni... befogadni.. adott esetben átadni..)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése